Évről évre fokozódik a fizikai munkaerőért folytatott verseny, ezért mind a toborzás, mind a megtartás egyre nagyobb problémát jelent a hazai cégeknek. Az elmúlt 5 évben a fizikai dolgozók jövedelme dinamikusan, stabilan az átlagbér-emelkedés feletti ütemben növekedett. Van olyan nagyvállalat, ami 2018 óta 67 százalékkal emelte a kékgallérosok...
Gazdaság
Recesszióba sodorhatja a világgazdaságot az ukrajnai háború elhúzódása - áll a Moody's Investors Service keddi elemzésében. A hitelminősítő alapeseti előrejelzési forgatókönyve azzal számol, hogy a válság legalább néhány hónapig eltart, és az ukrajnai invázió miatt Oroszországra kirótt amerikai, európai és egyéb szankciók legalább két évig...
Fogalom a magyar ember számára a gyönyörű környezetben fekvő, szép panorámával büszkélkedő balatonfüredi Tagore sétány. Bizonyosan sokan sétáltak el amellett az immár óriássá nőtt hárs mellett, amelyet az indiai költő-filozófus-tanító, Rabindranath Tagore ültetett 1926. november 6-án a városban.
Óriási szerencse, hogy nem a Földre irányult az eddigi legnagyobb napkitörés, amit lefényképeztek
Az ESA/NASA Solar Orbiter űrszondája a valaha megfigyelt legnagyobb napkitörést rögzítette egyetlen képen a teljes napkoronggal együtt. Nagy szerencse, hogy ez az esemény nem a Földre irányult.